Sci-ndikátor országos tudománykommunikációs verseny

A Sci-ndikátor kezdeményezés célja, hogy aktivizálja, láthatóvá
és sikeressé tegye a technológia-orientált területeken tanuló
tehetséges és kreatív egyetemistákat és PhD hallgatókat –
jövendő tudósainkat. Meggyőződésünk, hogy a kutatóknak már
pályafutásuk elején el kell sajátítaniuk a tudományos karrierjük
építéséhez szükséges kommunikációs eszköztárat. A verseny
során alkalmat kínálunk a fiataloknak arra, hogy bemutassák
kutatási területünket, eredményeiket.

Az előselejtező után – mely 1 perces, saját készítésű,
tudományos ötletet vagy kutatást bemutató videókon alapul – a
kiválasztott versenyzőket mentor segíti kommunikációs és előadói
képességeik fejlesztésében.
Ezután egy szórakoztató és látványos országos döntő során
(2017. február végén) a szakemberekből álló zsűri és a
közönség kiválasztja az év Sci-ndikátorát. Az élő
közvetítést partnerünk, a Ustream biztosítja.

Nyeremények:

• 1 győztes kiutazhat a CERN svájci központjába, a világ
legnagyobb részecskegyorsító fellegvárába, ami egyben élen jár a
tudománykommunikációban

• 1 győztes 1 hónapos szakmai gyakorlatot tölthet a Ustream, an
IBM Company budapesti fejlesztőközpontjában

• 3 győztes elsajátíthatja a Google AdWords, az Analytics és a
YouTube rejtelmeit elméletben és gyakorlatban gyakorlott
Googlerektől, illetve elismert szakemberektől

• 1 győztes részt vehet a Szertár tudománykommunikációs
mentorprogramjában

• A döntősök bemutatkozhatnak a 2017. évi Magyar Tudomány
Ünnepén

Jelentkezési határidő: 2016. november 7. 24.00 óra

Inspiráció a jelentkezéshez: https://goo.gl/VwR61m

Weboldal: http://www.sci-ndikator.hu/ [1]
Facebook: https://www.facebook.com/scindikator/

Links:
——
[1] http://www.sci-ndikator.hu/

Ugrás a lap tetejére