2018. szeptember 2-4. között tanszékünk három kutató kollégát, Dr. Juan Carlos Jauregui-t, Dr. Juvenal Rodríguez Reséndiz-t és Dr. Edgar Alejandro Rivas-Araiza-t (a képen balról jobba) fogadott a mexikói Universidad Autónoma de Querétaro (UAQ) intézményből.
A mexikói egyetem és a BME Gyártástudomány és -technológia tanszéke már több évtizedes szakmai és személyes kapcsolatot ápol, mely során számos közös kutatási projekt is megvalósult a folyamat-felügyelettel, illetve a forgácsolással és annak dinamikai vizsgálatával kapcsolatban. A mostani látogatás a legutóbbi, az NKFIH támogatásával létrejött, TÉT_12_MX-1-2013-0015 szerződés számú, a „Mikromarás technológiájának, szerszámpályáinak kísérleti és elméleti optimalizálása és vezérlése„ című projekthez kapcsolódóan történt. A projekt során elért eredmények értékelése, valamint a jövőbeni kutatások megalapozása céljából a tanszék mini szimpóziumot tartott, valamint a külföldi kollégákkal közös kísérletezésre is sor került. A szakmai munkát követő kulturális program részeként a Pannonhalmi Bencés Főapátságot is meglátogattuk.